A magyar rendszerváltás és az 1989 óta végbement hatalmi viszonyok átrendeződésének reprezentációja egész estés játékfilmekben

Abstract

Jelen disszertáció a szociológia és a filmtudomány határterületén mozog, és arra keresi a választ, hogy az elemzett 1989 utáni filmekben hogyan jelenik meg az ábrázolt társadalmi valóság, valamint milyen jövőt ígérnek vagy sejtetnek a néző számára. A kutatás első részében tizenhárom, 1989 és 2018 között bemutatott rendszerváltás-filmet elemzek, vagyis olyan nagyjátékfilmeket, melyek narratívája közvetlen vagy közvetett módon tartalmazza a rendszerváltást mint történelmi eseményt, és vizsgálom meg, hogy milyen társadalmi-politikai kérdéseket vetnek fel, melyek az 1989 és 1990 között zajló Ellenzéki, valamint Nemzeti Kerekasztal-tárgyalásokon is előkerültek, valamint milyen jövőképeket közvetítenek a néző számára. Az EKA- és NKA-ülésekre azért esett a választásom, mivel azok a rendszerváltás átmeneti időszakának lényegi diszkurzív terei voltak, a tárgyalásokról készült Kerekasztal-jegyzőkönyvek pedig a rendszerváltás legfontosabb dokumentumai közé tartoznak. Ezen tárgyalások a politika, a gazdaság és a társadalom dimenzióinak az átalakulás szempontjából lényegi pontjait vitatták meg, és adtak válaszlehetőségeket azokra. Az első hipotézis kapcsán az előfeltevésem az volt, hogy a filmek az idő előrehaladtával az egyes EKA- és NKA-témákat illetően egyre pesszimistább forgatókönyveket vázolnak fel, mivel a kilencvenes években megjelenő strukturális problémákat a társadalom és a gazdaság területén nem sikerült teljes körűen orvosolni. A kutatás második részében Magyarország két nemzetközileg is elismert rendezőjének, Jancsó Miklósnak és Tarr Bélának az 1989 után készült filmjeire fókuszálok, és azt vizsgálom meg, hogy milyen állításokat fogalmaznak meg a kilencvenes évek óta végbement hatalmi viszonyok változásáról, és milyen következtetést vonnak le belőlük. A disszertáció megtervezése során azért erre a két rendezőre esett a választásom, mivel az életpályájuk kezdete óta érzékenyen reagáltak az országban – és Tarr esetében a kelet-európai régióban – zajló társadalmi változásokra szoros összefüggésben az éppen aktuális hatalmi konstellációval. A disszertációm második hipotézise szerint Jancsó és Tarr filmjei egyre pesszimistább képet mutatnak fel a hatalmi viszonyok átrendeződése kapcsán, jelezve, hogy ha a társadalomban és a politikában idővel eltűnnek a határok, akkor a hatalom könnyen és gyors tempóban koncentrálódhat egy vezető csoport kezében, ami a kilencvenes évek óta újra feléledő demokratikus hagyományok ugyancsak gyors negligálásához vezethet.