A BSA oldat diffúziómérésének segítségével meghatároztuk a molekula átmérőjét, amit végül nem tudtunk összevetni a BSA-val stabilizált aranykolloid oldat mérése során kapott adatokkal, mert a mérés sikertelennek bizonyult, nem kaptunk értékelhető jeleket a spektrumokban. Arra gyanakodtunk, hogy relaxációs probléma állhat a háttérben, így T1-, T2 relaxáció mérést végeztünk el. Ha a T1 értéke lenne túl rövid, akkor a diffúzió során veszítjük el a jelet, amennyiben viszont a T2 bizonyulna túl rövidnek, abban az esetben a gradiens impulzus túl hosszú. Az összehasonlíthatóság miatt a BSA oldaton is elvégeztük a méréseket. A kapott értékek kis mértékben különböznek csak a két oldat esetében, így gyanítható, hogy az arany részecskék beépülnek egy-egy BSA molekulán belülre, és a fehérje így fejti ki stabilizáló hatását, hiszen tekintve hogy a relaxációs idők közel azonosak, a diffúzió mérés során is hasonló eredményekre kellett volna jussunk. A diffúziómérés sikertelensége valószínűleg a BSA és az arany részecskék kapcsolatában kereshető. Az arany részecske valószínűleg olyan kapcsolatot teremt a BSA molekulával, hogy megváltoztatja viselkedését ugyanazon gradiens impulzus esetén.