9789639686144

Dátum
Szerzők
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A görög mitológia szerint a szépséges Europét Zeusz, a főisten egy fehér bika képében szöktette meg. Európa a XXI. század elején nyaktörő globális versenyben vesz részt. Nem kétséges, hogy ebben a küzdelemben az egykori kereskedelmi-gazdasági szövetség, a mára 27 tagúra bővült Európai Unió adhat csupán esélyt az öreg kontinens számára. Az európai kultúrkör történelmi esélyeiről, a rá leselkedő veszélyekről és a kitörési lehetőségeiről komolyan el kell gondolkodni. Merre tovább, Európa, mi lesz velünk, európaiakkal? Úgy tűnik, kontinensünk számára kikerülhetetlenek a reformok -az elkövetkezendő évek pedig döntő jelentőségűek lesznek. Európa sorsfordító kérdéseit elemzi olvasmányos, közérthető, mégis komoly hangvételű kötetében a Brüsszelben dolgozó gazdasági szakember. A globalizáció, mint dühödt bika száguld végig a világon Európának fel kell ugrania a hátára, máskülönben eltapossa. A globalizáció, mint dühödt bika száguld végig a világon Európának fel kell ugrania a hátára, máskülönben eltapossa.

Leírás
Kulcsszavak
Forrás
Gyűjtemények