A derékfájás megelőzését és kezelését célzó munkahelyi egészségfejlesztési program kidolgozása és hatásai ülő munkát végző munkavállalók körében

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Az Egészségügyi Világszervezet által közzétett Global Burden of Disease Study 2019 című tanulmány alapján a mozgásszervi betegségek és különösen a derékfájás jelentős népegészségügyi problémát jelentenek világszerte. Az elmúlt három évtizedben továbbra is a derékfájás a fogyatékossággal élt életévek vezető oka a vizsgált 195 országból 126-ban. Az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség jelentései szerint a derékfájás és más mozgásszervi, szív- és érrendszeri és anyagcserezavarok kialakulásának egyik főkockázati tényezője a hosszantartó, statikus, hanyag ülő helyzet. Első vizsgálatunk célja az volt, hogy értékeljük a gerinc jellemzőit, meghatározzuk mobilitását és a testtartás változásait ülő helyzetben az álláshoz viszonyítva; hogy növeljük a témával kapcsolatos ismereteket, különösen az ülőmunkát végző munkavállalók körében, akik esetén nagy a derékfájás kialakulásának kockázata; továbbá, hogy vizsgáljuk a SpinalMouse használatának alkalmasságát a jövőben tervezett munkahelyi egészségfejlesztési programok vizsgálati protokolljában. Második vizsgálatunk célja egy újonnan kialakított komplex munkahelyi egészségfejlesztési program hatásvizsgálata volt az ülőmunkát végző munkavállalók körében, különböző fizikális paraméterek (a testtartás, a gerinc mobilitása, az izmok rugalmassága, a statikus és dinamikus izomerő, koordinációs és egyensúlyozási képességek) és szubjektív kimeneti indikátorok vizsgálatával. A gerinc statikájára és mobilitására vonatkozó korábbi tanulmányok és saját eredményeink alapján megállapítottuk, hogy az ülő testhelyzet negatív hatással van a gerinc biomechanikájára és mechanikai terhelésére. A SpinalMouse mérőműszer hatékonyan alkalmazható keresztmetszeti vizsgálatokban és a fizikai aktivitással kapcsolatos intervenciók hatásvizsgálata során egyaránt. Saját eredményeink is rávilágítottak arra, hogy a szegmentális stabilizáció, a stretching, a myofasciális felszabadítás és a funkcionális tréning módszerek ötvözése szignifikáns mértékben csökkenti a fájdalmat és a fogyatékosságot, javítja a testtartást, a gerinc mobilitását, az izomerőt és az egyensúlyozó képességet; ezért kifejezetten javasoljuk a Multimodális Progresszív Funkcionális Tréning Program megvalósítását olyan munkahelyeken, ahol a foglalkozáshoz köthető rizikó következtében a mozgásszervi rendellenességek és a derékfájás kialakulásának nagy a kockázata.


According to a review of the Global Burden of Disease Study 2019 published by the World Health Organization, musculoskeletal diseases and, especially, low back pain (LBP) are a major public health problem around the world. During the last three decades LBP has remained the leading cause of the total number of years lived with disability in 126 of 195 countries. Reports made by the European Agency for Safety and Health at Work refer to prolonged awkward sitting as a major risk factor for the development of LBP as well as other musculoskeletal, cardiovascular and metabolic disorders. The aim of our preparatory study was to evaluate the characteristics of spine, and to determine changes in spinal mobility and posture in sitting compared to standing position; to increase the topic related knowledge especially among sedentary workers with a possible risk of developing low back pain; moreover, to determine the applicability and feasibility of the SpinalMouse, as a possible examination device in workplace health promotion programs. The aim of our main study was to perform the impact analysis of a newly developed exercise training program among sedentary workers by examining physical parameters (posture, spinal mobility, muscular flexibility, static and dynamic muscle strength, coordination and balancing abilities) and subjective outcome measures. Based on our findings and those of previous studies on the posture and mobility of the spine, sitting position has a negative effect on the biomechanics and mechanical load of the spine among sedentary employees affected by low back pain. The SpinalMouse device can be used effectively for physical examination in cross-sectional studies and impact analysis of physical exercise interventions in the future. Our study revealed that segmental stabilization, stretching, self-myofascial release and functional training have a significant positive effect on pain, on disability, on posture, on muscle strength and on balance; therefore, these can be effective methods for the prevention and treatment of musculoskeletal diseases and low back pain. The combination of these techniques probably enhances these effects; hence, our Multimodal Progressive Functional Training can be recommended to individuals affected by these problems; moreover, as an advantageous intervention, it can be effectively used among sedentary employees in workplace settings.

Leírás
Kulcsszavak
SpinalMouse, gerincegér, derékfájás, bőrfelületi mérés, foglalkozás-egészség, egészségfejlesztés, munkahelyi tréning program, Multimodális Progresszív Funkcionális Tréning, mozgásszervi betegségek, mozgásszervi betegségek megelőzése, low back pain, skin surface measures, occupational health, health promotion, workplace training program, Multimodal Progressive Functional Training, musculoskeletal diseases, musculoskeletal disease prevention
Forrás