„Mit ér az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de lelke kárt szenved?” (Máté evangéliuma (16.26))

Lehet e orvosolni azt a fájdalmat, amit az ember személyiségének megsértése okoz? Meg lehet e határozni pénzösszegben az elveszett életörömöket? Ezek a kérdések a polgári jogi kártérítés témakörében vissza- visszatérő problémaként jelentkezik valamennyi állam joggyakorlatában. A polgári jog a vagyoni jog mellett, a személyi jogokat is szabályozási körébe vonta. A jogintézmény kapcsán jelentkező fogalmi és értelmezési nehézségek a modern polgári jogban sokszínű és egyedi megoldások megalkotására sarkallták az államokat. Az elműt évek bírói gyakorlata még mindig csak részleteiben alakított ki egységes szempontot a nem vagyoni kártérítés két fő kérdése – a jogalap és az összegszerűség vonatkozásában. Dolgozatomban az erkölcsi kártérítés fejlődését, az aktuális részproblémák egy részének bemutatásával a főbb jellemzőket kívánom kiemelni. A dolgozat első részében az erkölcsi kár meghatározásával, majd a morális kártérítés fejlődésével, a személyiségi joggal, a nem vagyoni kár módjával és mértékével foglalkozom. Végezetül a hozzátartozói igényekkel, és az un. másodlagos áldozatokkal, valamint a sérelemdíj témakörével. A várva várt új Ptk. sokat fog segíteni a bírói gyakorlatban, de ez sem jelent teljes körű megoldást. Olyan jogintézményről van szó, mely a társadalom változásával, a személyiségi jog változásával folyamatos mozgásban, változásban van, és ezt csak a bírói gyakorlat során - amikor is feladva az írott joghoz való merev alkalmazkodást – esetről esetre formálni, igazítani kell a sérelemdíj szabályait.