A peremlét zátonyán

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Absztrakt

A peremlét zátonyán – Az idegenség dinamikája Szilágyi István regényeiben című doktori értekezésemben a huszadik század és kortárs magyar irodalom jelentős alkotójának regényírói életművét tekintem át, egy, a szakirodalomban eddig kevéssé vizsgált szempontot, az idegenség dinamikáját középpontba állítva. A disszertáció Szilágyi István regényírói életművére koncentrál elsősorban. Az elemzések azt kívánják bizonyítani, hogy a regényekben szemléletformáló, szerkezeti kérdéseket is felvető, visszatérően fontos szerepe van az idegenség dinamikájának. Ennek alátámasztására külön-külön fejezetben, kronologikus sorrendet követve elemzem az öt eddig megjelent regényt (Üllő, dobszó, harang; Kő hull apadó kútba; Agancsbozót; Hollóidő; Messze túl a láthatáron). A kritikailag meglehetősen alulértékelt, már-már elfeledettnek nevezhető első regény, az Üllő, dobszó, harang kapcsán amellett érvelek, hogy az elbeszélés kísérleti jellege, a többféle elbeszélői szint, az időkezelés és az alakok egymáshoz való viszonya miatt – bár kétségtelenül mutat rokonságot a Kő hull apadó kútba című regénnyel – nem első vázlatként (ahogyan például Mester Béla teszi), hanem önálló alkotásként olvasható, értékelhető a regény. Erre pedig az idegenség-tapasztalatok feltárása csak ráerősít. Az irodalmi alakok egymáshoz való viszonyának feltérképezése (például Gencsi Anna és Vura Feri, Béla pap, Őnyey Gábor, Tárnok Teri között kirajzolódó viszonyrendszer) arra enged következtetni, hogy a Gidrányba költöző tanítónő az itt töltött nem túl hosszú idő alatt nemhogy nem vált ittenivé, de végig konokul megőrizte idegenségét. A jövevény, a katonaszökevény megjelenése kapcsán azzal érvelhetünk, hogy két egymás és környezete számára egyaránt idegen ember közeledése figyelhető meg: mindkét kiemelt szereplő, Gencsi Anna és Karatna István is menekül saját múltja elől, menedéket – még ha a férfi Anna számára potenciális veszélyforrást jelent is – egymás közelében találnak. A regényszituáció tehát a következő: az idegen nő fogadja be az idegen férfit átmenetinek tekinthető otthonába a háború vége felé. Szilágyi legismertebb regényében, a Kő hull apadó kútba címűben Jajdon a rend és az értékek konzerválójaként jelenik meg. Így ez a helyszín az idő körkörösségének, szakadatlan körfogásának képzetét közvetíti az olvasó felé. A múlt állandó jelleggel jelen van a mostban, ahogy a jelen idő sem szabadulhat ki a múlt árnyékából, a múltban megtörtént események fogságából. Aki ennek ellenére megkísérli a kitörést, azt a szigorú rend ellehetetleníti vagy nevetségessé teszi. Ez a világ a regény elbeszélt jelenében már megérett a pusztulásra, Szendy Ilka tekintélyesnek tartott családi öröksége lassan darabokra is hullik. Értelmezésemben azt hangsúlyozom, hogy Szilágyi István az időt térbeliesíti, a teret pedig időben megtörténő folyamattá alakítja át egyszerre. Ez a kiasztikus szerkezetű tropologikus mozgás az, ami az idegenség-tapasztalatokat is felismerhetővé teszi. A folytonos bizonytalanságban-lét gondolatkísérleteként értelmezem az Agancsbozót egyszerre abszurdnak és nagyon is reálisnak ható világát. A kiemelt szereplő, a „potenciális vándor”, Deres egy olyan idegen, különös helyen, sziklahámorban találja magát – múltja, hétköznapi élete elől menekülve –, melyben lehetősége nyílik a mesterség és művészet összekapcsolására, ezzel együtt pedig eddigi identitásának leépítésére és újbóli összerakására. A munka nem a hasznosság elvét követi: eredménye rendszerint olyan tökéletességre törekvő kard-másolat, amely raktárban végzi. Eredeti rendeltetésüknek megfelelően soha nem használják az elkészült eszközöket. Viszont felbukkan a regényben a kamera-motívum, a filmes utalások és értelmezések által feltárul a keretfikció, mely arra utal: valaki távolról megfigyeli a barlanghámorban dolgozó férfiakat. A regény megköltött világa a valóság és illúzió közötti térben terül el: a valóságot egyrészt illuzórikussá igyekszik tenni, másrészt pedig az illúziót valószerűvé. A barbárnak nevezett törökök színrelépésével, illetve ezzel szorosan összekapcsolva, saját és idegen dinamikájával foglalkozik a Hollóidőt középpontba állító értelmezés. Regény és történelem, fikció és tény egymáshoz való viszonyának körvonalazása után a Lovat és papot egy krónikáért című első rész kapcsán az elbeszélés rétegzettségével, a regényben felbukkanó, identitásformáló, önfeltárást erősítő írásfolyamattal, az időközben alkotóvá váló, „megbízhatatlan” főszereplőnek, a deáknak a szereplehetőségeivel, múltjával és a múltból felidézett történetek, históriás mesék „hihetőségével” foglalkozom. A Revekről menekülni kényszerülő ifjak, „a történelem árvái” a második részben (Csontkorsók) saját idegenségükkel szembesülnek – ez a tapasztalat pedig nézőpontváltáshoz és elbeszélői pozícióhoz kötött. A fiakat Bajnaköves várában állandó provokáció éri. A történelmi léttapasztalat pedig átvezet az új regény, a Messze túl a láthatáron világába. Tompay Wajtha Mátyás II. Rákóczi Ferenc bizalmasaként, szekretáriusaként éli meg a szabadságharc, a kuruc „zajdulás” bukását. Rákóczi felkérésére elkezdi írni emlékiratait, de sorsát egy tragédia árnyékolja be: feleségét elcsalták, az úton baleset érte, leszakadt a szán alatt a jég. Felesége elcsalásának és halálának titka egészen a regény végéig fogságban tartja. A tragédia után Tompay „tovaidegenül” környezetétől, otthonától az első részben. A regény második része jó harminc évvel később veszi fel a történet fonalát, amikor is Tompay már Tipród vármegye főbírájaként ítél az elé kerülő ügyekben. Életét titok és idegenség veszi körül, a párbeszédekben pedig feltárulnak a korát is megelőző „elmekonstrukciók”.


Abstract

In my doctoral thesis titled On the reef of life on the peripheries – Dynamics of strangeness in the novels of István Szilágyi I review the novelist career of a significant author of twentieth century and contemporary Hungarian literature, focusing on a perspective which has been less studied in the literature, so far, namely, the dynamics of strangeness.
The dissertation primarily focuses on the novelist career of István Szilágyi. The analyses intend to prove that the dynamics of strangeness has a recurrently important role in the novels, shaping perspectives and also dealing with structural issues. To support this, I analyze the five novels published so far in separate chapters, following a chronological order (Üllő, dobszó, haring [Anvils, Drums, Bells]; Kő hull apadó kútba [Stone Falls in a Dwindling Well]; Agancsbozót [Thicket of Antlers]; Hollóidő [Time of Ravens]; Messze túl a láthatáron [Far Beyond the Horizon]). Concerning the first novel, Üllő, dobszó, harang, which was critically quite underappreciated and can be almost called forgotten I argue that due to the experimental nature of the narrative, the multiple levels of narrators, the time management and the relationship of the characters with each other – although it undoubtedly shows familiarities with the novel Kő hull apadó kútba – the novel can be read, appreciated not as a first draft (like for example Béla Mester does) but as an independent work. Mapping the relationship of the literary figures between each other (for example the relationship system between Anna Gencsi and Feri Vura, Priest Béla, Gábor Őnyey, Teri Tárnok) allows the conclusion that the teacher moving to Gidrány not only did not become a local during the not too long time she spent there, but stubbornly kept her strangeness all the while. Concerning the appearance of the newcomer, the deserter, we can argue that the converging of two strangers (for each other and for their environment) can be observed: both protagonists, Anna Gencsi and István Karatna are fleeing from their own past, and can only find refuge in each other’s proximity, even if the man is a potential source of danger for Anna. In the most well-known novel of Szilágyi titled Kő hull apadó kútba Jajdon appears as the conservator of order and values. Thus, this location conveys the image of the circular nature and ceaseless cycle of time towards the reader. Past is permanently present in the now, just as the present cannot get free from the shadow of the past, taken captive by past events. The one who, despite all that, attempts to break out, will have their life made impossible or ridiculed by the strict order. In the narrative present of the novel this world is ready to be destroyed. The family heritage of Ilka Szendy, considered to be substantial, slowly also falls apart. In my interpretation I stress that István Szilágyi simultaneously makes time become like space and turns space into a process happening in time. This tropological movement with chiastic structure is what makes strangeness-experiences recognizable.
I interpret the world of Agancsbozót, which seems absurd and very much realistic at the same time, as a thought experiment of being in permanent uncertainty. The protagonist, the “potential wanderer”, Deres finds himself in such an alien, strange place, a rock forge – while fleeing from his past, everyday life – in which he has the opportunity to connect craft and art, at the same time deconstructing and reconstructing his past identity. The work does not follow the principle of practicality: its result is usually a sword replica aiming at perfection which ends up in a warehouse. However, the camera motif appears in the novel, the narrative framework is revealed through movie references and interpretations, implying that someone remotely observes the men working in the cave forge. The interpretation focusing on Hollóidő deals with the appearance of Turks named barbarians, and in close relation to that, with the dynamics of own and strange. After outlining the relationship between novel and history, fiction and fact, concerning the first part titled Lovat és papot egy krónikáért (Horse and priest for a chronicle) I deal with the layers of the narrative, the writing process appearing in the novel that forms identity, improves self-discovery, the role opportunities, past of the “unreliable” protagonist, the scribe, who meanwhile becomes an author, and the “reliability” of stories, historical tales from the past. The youth having to flee from Revek, the “orphans of history” face their own strangeness in the second part (Csontkorsók [Bone jars]) – and this experience is tied to a change in perspective and to narrative position. The boys face unceasing provocation in the castle of Bajnaköves. The historical life experience leads on to the world of the new novel, Messze túl a láthatáron. Mátyás Tompay Wajtha lives through the fall of the freedom fight, the “kuruc rebellion” as the confidant, secretary of Ferenc Rákóczi II. At the request of Rákóczi he starts writing his memoirs, but a tragedy casts shadows over his fate: his wife was lured away, she got into an accident, the ice broke under the sled. The secret of his wife being lured away and dying keeps him captive until the end of the novel. After the tragedy Tompay “estranges away” from his environment, home in the first part. The second part of the novel picks up the story about thirty years later, when Tompay judges cases brought before him already as the chief judge of Tipród county. His life is surrounded by secrecy and strangeness, and in the discussions “mind constructs” ahead of his age are revealed.

Leírás
Kulcsszavak
Szilágyi István, regény, idegenség, kánon, recepció, potenciális vándor, árvaság, bűntudat, irodalomelmélet, irodalomtörténet, Mester Béla, Márkus Béla, Mihail Bahtyin, Bernhard Waldenfels, Julia Kristeva, Alois Wierlacher, filmszerűség, novel, István Szilágyi, interpretation, strangeness, xenology, canon, literary studies, cultural studies, the Other, orphans of history, reliability, historical novel
Forrás