Érmelléki termőhelyek és a kukorica termesztése, valamint a talajvizsgálatok komparatív analízise

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Az „Érmelléki termőhelyek és a kukorica termesztése, valamint a talajvizsgálatok komparatív analízise” c. dolgozat alapgondolatát az elmúlt pár év drasztikus klimatikus és környezeti változásai és az ezekre való globális és lokális felkészülés fontossága adta. Az aktuális kutatási eredményekhez való alkalmazkodás, az adott térség termőhelyi feltételeinek optimális összehangolása szintén meghatározó gondolatként fogalmazódik meg a dolgozat során. A változások elszenvedő alanyaként első sorban a talaj, mint a földi életet fenntartó rendszer egyik legkomplexebb, ugyanakkor legsérülékenyebb rőforrása áll figyelmünk középpontjában. Centrális szerepet kap ugyanakkor a kukorica, amely részben a tradíció és innováció, részben pedig a megváltozott környezeti hatások szempontjából az egyik legkomolyabb kihívást jelenti a vizsgált kisrégió számára. Jelen dolgozat fő célkitűzése a mintaterületeken feltárt eredmények alapján hiányosságokra rámutatni, ezáltal azok megelőzését, kiküszöbölését és visszaállítását előremozdítani.

Leírás
Kulcsszavak
talajvizsgálat, Érmellék, komparatív analízis, kukorica
Forrás