A vese ischaemia-reperfusiós károsodása napjainkig jelentős problémát jelent. A távoli szervi ischaemiás preconditionálásról ismert, hogy kísérletes körülmények között mérsékli az I/R okozta károsodást, azonban az ideális protokoll nem tisztázott. Alapvetően kétféle protokoll ismert: a korai, illetve a késleltetett RIPC, ezért célul tűztük ki ezen protokollok vizsgálatát patkány vese ischaemia-reperfusiós modellben, vitalis, haematologiai, haemorheologiai, haemodinamikai, sav-bázis, valamint szövettani vizsgálatok segítségével. Általános anaesthesiában Crl:WI patkányokon laparotomia, a bal vese kipreparálása, valamint bal a. femoralis kanülálás történt. A kontroll csoportban egyéb beavatkozást nem végeztünk. Az I/R csoportban a bal vese ereit 45 percre leszorítottuk, majd 120 perces reperfusiot vizsgáltunk. Az RIPC csoportokban az ischaemia előtt 1 (RIPC-1), illetve 24 órával (RIPC-24), a jobb hátsó végtagot 3x10 percre leszorítottuk, 10-perces reperfusiós időközökkel. Műtét előtt, valamint a reperfusio 30., 60. és 120. percében haematologiai, haemorheologiai paramétereket határoztunk meg. A reperfusio 120. percében sav-bázis paramétereket, metabolit- és elektrolit-koncentráció értékeket mértünk. Meghatároztuk az artériás középnyomást, szívfrekvenciát, légzésszámot, rectalis hőmérséklet, a máj és a vesék felszíni hőmérsékletét és mikrokeringését. A műtétet követően szövettani mintavétel történt. Összefoglalásként elmondható, hogy az alkalmazott vese ischaemia jelentős romlást okozott valamennyi vizsgált paraméterben. Az RIPC-1 és az RIPC-24 protokollok különböző mértékben, de mérsékelték valamennyi változást. Bár a vizsgált laboratóriumi, hemodinamikai és vitalis paraméterek alapján nehezen eldönthető, hogy melyik távoli szervi preconditionálási protokoll a kedvezőbb az alkalmazott vese ischaemia-reperfusiós károsodás csökkentésére, a szövettani vizsgálatok jelentősen kedvezőbb eredményeket mutattak a késleltetett preconditionált csoportban. Az optimális protokoll meghatározásához további, hosszabb távú kutatások szükségesek.

Renal ischemia-reperfusion injury is a significant problem till nowadays. Remote organ ischemic preconditioning is a known procedure to reduce I/R injury under experimental conditions, however, the ideal protocol is unclear. Basically, two types of protocols are known: early and delayed RIPC, so we aimed to investigate these protocols in a rat renal ischemia-reperfusion model using vital, hematological, hemorheological, hemodynamic, acid-base, and histological examinations. In general anesthesia in Crl:WI rats laparotomy, left kidney dissection, and left a. femoral cannulation was performed, in addition, no other intervention was performed in the Control group. In the I/R group, the vessels of the left kidney were clamped for 45 min and then reperfusion was examined for 120 min. In the RIPC groups, 1 (RIPC-1) and 24 h (RIPC-24) before ischemia, respectively, the right hind limb was clamped for 3x10 min with 10-min reperfusion intervals. Hematological and hemorheological parameters were determined before surgery and at 30, 60, and 120 minutes of reperfusion. Acid-base parameters, metabolite, and electrolyte concentrations were measured at 120 minutes of reperfusion. Mean arterial pressure, heart rate, respiratory rate, rectal temperature, liver and kidney surface temperature, and microcirculation were determined. Histological sampling was performed after surgery. In summary, the renal ischemia used caused significant deterioration in all parameters examined. Both the RIPC-1 and RIPC-24 protocols in varying levels, but moderated all changes. Although it is difficult to determine which remote organ preconditioning protocol is more favorable to reduce renal ischemia-reperfusion injury based on the laboratory, hemodynamic, and vital parameters studied, histological examinations showed significantly better results in the delayed preconditioned group. Further, longer-term research is needed to develop the optimal protocol.